Táncolj a pillanattal

A coachingban számos olyan modell van, melyet egy coach a munkája során követhet. Ezek vagy bizonyos alapelveket tartanak szem előtt a folyamat során, vagy egy jól felépített vázat jelentenek, mely mentén haladhat a beszélgetés.

Nemrégiben alkalmam volt megismerkedni Henry Kimsey-House-ék Co-Active Coaching nevű programjával, mely igen értékes szempontokat fogalmazott meg a coachinggal kapcsolatban, amit szerintük egy coachnak szem előtt kell tartania. Ebből ragadtam ki a címben is megfogalmazott „Táncolj a pillanattal!” – alaptézist, mely már a lírai megfogalmazása miatt is felkeltette az érdeklődésemet.

Valójában arról szó van, hogy a coachnak, mindig együtt kell „mozognia” az ügyfelével, s azt a tempót és irányt követnie, amit a partnere diktál. Sokszor előfordul ugyanis egy beszélgetés során, hogy a találkozás elején körülhatároljuk a témát, amin dolgozni fogunk, majd amikor elkezdünk mélyebbre ásni, olyan dolgok kerülnek felszínre, melyeknél ösztönösen felfigyelünk arra, hogy ezek mintha nagyobb hangsúllyal bírnának, mint a korábban meghatározottak.  

A munkám során én is meghagyom számodra a választás szabadságát. Amikor észreveszem, hogy valami olyasmi jelenik meg a beszélgetésünkben, aminek megfejtése jelentőséggel bírhat a későbbiekre, meg fogom kérdezni, szeretnél-e inkább azzal foglalkozni. Miért fontos ez? Mert apró lépésekkel fogunk haladni a célod felé, s ha nem vagyunk tekintettel az összes, rád hatással lévő tényezőre, nem biztos, hogy eredményes lesz a közös munkánk. A hozott téma sokszor csak egy látszólagos probléma, és számtalanszor kiderül, hogy más tényezők dolgoznak a háttérben.

Szóval adjuk át magunkat a közös beszélgetés táncának, mert így lesz mindkettőnk számára értékes és hasznos az együtt töltött idő!

Ha készen állsz egy „táncra”, akkor várom jelentkezésed a www.coachingwithme.hu oldalon.

Szeretettel:

Edit           

Szólj hozzá Te is!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Leave the field below empty!