MERTE – 5. RÉSZ / POSTÁSBÓL CUKRÁSZ

A Merte sorozat olyan emberek élettörténetét mutatja be, akik egyszer MERTE-k nagyot gondolni, hinni magukban és cselekedni. Azért hozom el az ő elbeszéléseiket, hogy lásd, ha erős a szándék, nincs olyan akadály, amit ne tudnál legyőzni. MERT TE is képes vagy rá.

Kiss Tímea története azért különleges, mert bebizonyította, hogy ha valóban változtatni akarunk, akkor mind a térbeli, mind az időbeli akadályok legyőzhetőek. Egy kis településről indulva előbb a fővárosban talált otthonra, majd amikor az élet úgy hozta, 40 évesen egy bátor lépéssel országot váltott, s ma már Ausztriában él és dolgozik. Közben létrehozta saját vállalkozását is, egyedi megrendelésre tortákat készít, amelyek egyre ismertebbek és keresettebbek az osztrák közösség körében. Elégedett az életével, büszke arra, amit elért, s tele van további tervekkel, többek közt egy saját tortaműhely létrehozásával. Hogyan ért el idáig? Milyen nehézségekkel kellett megküzdenie, és mit tanácsol azoknak, akik még bizonytalanok? A vele készült beszélgetésből mindent megtudhattok.

  • Hogyan választottad az első szakmádat?

Általános iskola után óvónő szerettem volna lenni. Az óvónőképzőbe sajnos nem vettek fel, így gimnáziumba mentem, de fogalmam sem volt, onnan hogyan tovább. Egy szabolcsi kis faluban nőttem fel, azonban nem ott képzeltem el a jövőmet, mindenképp szerettem volna egy más vidéken, talán egy városban élni, boldogulni. 

Érettségi előtt nem sokkal jött a lehetőség, hogy divattervezőnek tanulhassak Budapesten. Ez megtetszett, ezért elvégeztem az iskolát. Mivel szerettem volna, hogy ne csak a szüleim támogassanak, hanem én is gondoskodjak magamról, ezért éltem egy véletlenül jött lehetőséggel, és a suli alatt a budapesti 5-ös postán kezdtem kezdtem el levélfelvevőként dolgozni, ami a Bazilika mellett van.

  • Dolgoztál valaha divattervezőként?

Sajnos soha, bár szerettem volna, de esélyem sem volt. A ’90-es évek elejéről beszélünk, az a zavaros világ, az akkori rendszer sajnos ezt nem tette lehetővé. Akkor már Magyarországon a textilipar az olcsó kínai termékek miatt gyakorlatilag haldoklott.

  • Mikor és hogy jött az az érzés, hogy valami másba kezdesz?

Az élet hozta így. Divattervezőként ugyan nem tudtam érvényesülni, a postai állásom viszont megmaradt. 20 évet dolgoztam ott, kitanultam mindent, feljutottam a fiókvezető-helyettesi posztig is, közben pedig még egy főiskolát is elvégeztem szociálpedagógia szakon. Szerettem a postai életet, színes volt, emberekkel foglalkoztam, vezettem, irányítottam, még a kreatív énemet is tudtam kamatoztatni! 2012-ben aztán pozíciócserék történtek, változott a felsővezetés és a feletteseim,  s én azt éreztem, hogy ezt így nem akarom tovább. 20 év után talán eljött az idő, hogy valami teljesen másba kezdjek.

Mindig is dédelgettem azt az álmot, hogy Ausztriában élhessek. Sejtettem, hogy a postai tapasztalatomnak ott nem sok hasznát fogom venni, így ez remek alkalom volt arra, hogy kitaláljam mi az, amivel az új életemben foglalkozni szeretnék.

Sosem készültem cukrásznak, bár érdekelt a gasztronómia, és gyakorló háziasszonyként is sütögettem, kreatívkodtam. Amikor felmondtam a postán, maradtam még Magyarországon, és a Gundel étterem gyakornokaként a cukrászat felé vettem az irányt. Sikeres szakvizsgám után, már 40 felett, új szakmával, álmokkal, tervekkel, egyedül kezdtem új életet Ausztriában.

  • Milyen érzéseid voltak, mielőtt belefogtál? Voltak félelmeid?

Tiszta, őszinte lelkesedéssel kezdtem bele. Félelmem csupán annyi volt, hogy 40 felett kell mindent újra kezdenem. Új ország, új környezet, új szakma.

  • Mi kellett hozzá, hogy végül elindulj az új utadon?

A helyzetemből adódóan akár sokat is veszíthettem volna, hiszen vezető beosztásomat hagytam magam mögött, valami egészen új reményében. Végig kellett tehát gondolnom és előkészíteni a döntésemet, végül azt mondtam magamnak: „Aki mer az nyer!” – és belevágtam.  

  • Hogyan fogadta a döntésedet a környezeted? Kik támogattak?

Legszűkebb környezetem, az akkori párom támogatott, együtt hoztuk meg ezt a döntést. Mivel elhatároztam magam, így már nem volt kérdés a változtatás.

  • Érezted-e azt közben, hogy feladod és hagyod az egészet?

Sohasem. Biztos voltam a döntésemben.

  • Mi volt az első sikered az új pályádon?

Már gyakornokként is voltak kisebb sikereim.  A Gundelben hamar megbíztak bennem, korán kaptam nagyobb és komolyabb feladatokat.  Az én vizsgamunkám lett a legjobb, ami nagy elismerés volt nekem. A sikeres cukrászvizsgám után elég hamar, egy hónapon belül már Ausztriában voltam, 3 hónap múlva pedig sikerült elhelyezkednem egy üzemben cukrászként. Nagy váltás volt ez nekem akkor, fiókvezető-helyettesből tanuló, később pedig kezdő cukrászként egy üzem dolgozójaként, viszonylag kevés német nyelvtudással kellett helyt állnom.

Azóta is ugyanott dolgozom főállásban, nagyüzemi édességeket készítünk. Szerettem volna viszont tovább fejlődni, a kezemben érezni a biztos tudást, ezért fordultam később a torták felé. Sokáig csak hobbiból készítettem itthon őket, de már az első megrendeléseim is sikeresek voltak, a gundeles tapasztalatom, kreativitásom hamar kamatozott. Mindez arra sarkallt, hogy vállalkozó legyek, s ma már a főállásom mellett, itthon készítek egyedi tortákat, édességeket.

Timi saját ihletésű tortája
  • Voltak-e nem várt nehézségek, amikkel szembe kellett nézned?

Azt gondoltam, hogy vállalkozóvá válni Ausztriában sokkal egyszerűbb lesz, nekem viszont évekig tartó sok-sok visszautasítással járó procedúra volt. Volt olyan is, hogy úgy éreztem: feladom. Azt tapasztaltam, hogy „külföldi” végzettséggel nehéz a szükséges engedélyeket beszerezni, nehezen engednek a saját szakképzésükön kívülről érkező embereket vállalkozóvá válni. Talán szerencse is kellett hozzá, vagy talán az „égiek” akarták így, de végül minden engedélyt megkaptam.

Timi vállakozását ma már egyedi logó fémjelzi
  • Hogy döntenél ma? Belevágnál újra? Van, amit másképp tennél?

Mindenképp belevágnék habozás nélkül! Így jó, ahogy van, a szamárlétrát végig kell járni.

  • Mit adott neked ez az új pálya? Milyen felismeréseket hozott magadról?

Új lehetőségeket kaptam, az új szakmám az új hobbim is lett. Nap, mint nap új emberekkel ismerkedhetek meg.  Olyan képességekkel rendelkezem, amikről korábban nem is tudtam, hogy léteznek. Alapvetően türelmetlen ember vagyok, a tortákhoz, süteményekhez, édességekhez mégis hatalmas türelemmel, odaadással állok. Kikapcsol, feltölt, megnyugtat a készítésük.

Egyedi megrendelésre készített szülinapi torta
  • Hol tartasz ma benne?

Ma még mindig csak az elején járok. Tulajdonéppen ez „még csak” a második lépcsőfok nekem. Az elején, amikor belekezdtem, nem volt cél, hogy vállalkozó legyek. Egyszerűen szerettem volna csinálni. Valamelyest az élet és a szakma szeretete kényszerített a vállalkozói létre. Ahhoz, hogy a hobbim a munkám lehessen nem volt más lehetőség.  Mára azt értem el, hogy még csak az itthoni konyhámban, de már hivatalosan, vállalkozóként készítem a tortáimat, desszertjeimet. Van egy kialakult, visszajáró, elégedett vevőköröm. Szeretném ezt a vendégkört tovább bővíteni, és van még hová fejlődni a szakmában is. Tovább szeretném képezni magam, hogy minél szebb, tökéletes tortákat készíthessek. A következő lépcsőfok a fejemben már megvan: egy minden igényemet kielégítő tortaműhely létrehozása.

  • Mit tanácsolsz azoknak, akik most állnak változtatás előtt?

Semmiképp se, „csak azért is” kezdjetek valami újba! Gondoljátok végig, készítsétek elő kicsit, mégha nem is lehet mindenre előre felkészülni. Nem hiszek a véletlenekben. Ha valami új hívogat, annak oka kell, hogy legyen! Próbáljatok megoldáscentrikusan gondolkozni, hogy az útba eső akadályokat hogyan lehet leküzdeni, milyen jó megoldások kínálkoznak. Azt hiszem, hogy egy megalapozottan, megfontoltan kivitelezett új lehetőség, egy új, szebb, jobb élet lehetőségét hordozza magában.

Köszönöm Timinek, hogy megírhattam a történetét, Te pedig kedves Olvasó, ha segítséget szeretnél a céljaidhoz vezető első lépések megtételében, keress bátran!