Komfortzóna – meleg fészek vagy szűk ketrec?

Régóta érlelődött már bennem a gondolat, hogy írok egy blogbejegyzést a komfortzónáról. Mostanában úgy érzem elég felkapott dolog lett az emlegetése, sokszor már a napi szóhasználatba is beépülnek az olyan kifejezések, mint „a komfortzónámon kívül esett” vagy „állandóan feszegeti a komfortzónája határait” és hasonló megjegyzések. A bejegyzés apropóját aztán egy személyes történet hozta el.

A BÖRTÖN ABLAKÁBA…

Egyik vasárnap délután kitaláltuk a gyerekekkel, hogy játsszunk egy Monopolyt közösen, mielőtt lemennénk levegőzni a ligetbe. Nagyon megörültem, hogy végre sikerült találnunk egy olyan játékot, amelyikre mindketten rábólintottak, ugyanis a legtöbbször ez meglehetősen nagy kihívás egy 9 és 5 évessel. Egész jól haladtunk körről-körre, mindenkinek gyűlt a vagyona, amikor egy elvétett dobással börtönbe kerültem – piaci versenytársaim legnagyobb örömére. Persze ez nem vette el a kedvem a játéktól, ám bármennyire is igyekeztem, csak nem sikerült a meneküléshez szükséges 6-ost dobnom. Jöttek az újabb és újabb körök, a fiúk folyamatosan gyűjtöttek és költöttek, én azonban sehogy sem tudtam kereket oldani (100%, hogy csináltak valamit azzal a kockával…). A nagyobbik kisfiam a sokadik rabságban töltött kör után meg is jegyezte, hogy végül is nekem milyen jó, mert így, hogy nem lépek sehova, a pénzem nem fogy, sőt, csak gyarapszik. Ez valóban így volt, de mivel hosszú ideje semmi sem történt velem, a lelkesedésem is úgy fogyott körről körre, s a végén már az esélytelenek nyugalmával dobáltam újra a nemhatosokat. Amíg ők hangosan üzleteltek körülöttem, bosszankodva fizettek és zajos örömmel fizettettek, rá kellett jönnöm, hogy a képzeletbeli rácsaim ugyan megvédenek minden izgalomtól és veszteségtől, de egyúttal a nagy örömöktől, energiáktól is távol tartanak. Akárcsak egy jól funkcionáló komfortzóna.  

Mert mi is ez a „hely” tulajdonképpen?  Sokféleképpen nevezhetjük és értelmezhetjük – burok, védőháló, fészek… -, de mindenképpen egy olyan láthatatlan területről van szó, amelyben minden különösebb erőlködés és energiabefektetés nélkül tudunk rutinosan mozogni. Azoknak a mindennapos tevékenységeknek a helyszíne, amiket végzünk otthon, a munkahelyünkön, nagyjából a már ismert és megszokott emberekkel körülvéve. Mivel ebben a térben már magabiztosan tájékozódunk, egyfajta biztonságérzetet nyújt, de mivel túl nagy változtatások nem történnek benne, ezért könnyen képes egy kilengésektől, különösebb izgalmaktól mentes hellyé is válni, amibe sokszor észrevétlenül kényelmesedünk bele.

JÁRT UTAT, JÁRATLANÉRT… – BIZTOS?

De mi is történik, ha egy bátor elhatározással ráveszed magad és kilépsz a komfortos területedről? Ekkor az ún. tanulási vagy fejlődési fázisba kerülsz, aminek már a neve is nagyon inspiráló szerintem.

Ebben a zónában ugyanis lehetőséged nyílik a határaid kitágítására: olyan dolgok kipróbálására, amik egy csomó új impulzust hozhatnak neked, akár tudásban, akár ismeretségekben. Ilyen például az, ha már régóta tervezed, hogy egészségesebben fogsz élni, s végre veszel egy kondibérletet és eljársz minden héten edzeni. Vagy amikor meghozod azt a döntést, hogy kilépsz az alkalmazotti létből és létrehozod a saját vállalkozásodat, amit már évek óta tervezgettél magadban. Tapasztalatom szerint ez később aztán úgy működik, mint egy jó értelemben vett lavina: az első bátor lépést követni fogja a többi, s egyre tudatosabban fogod építeni magadat, mert tisztán látod majd, mi az, ami kell neked a továbblépéshez.   

AHONNAN JOBB MIHAMARABB TÁVOZNI

Van, amikor az élet úgy hozza, hogy nem saját elhatározásból kell elhagynunk a komfortzónánkat, hanem valami külső körülmény kényszerít rá minket. Ekkor kerülhetünk a tanulási területen túli pánik vagy stressz zónába. Ilyen például, ha valakivel hosszú együttélés után szakítanak úgy, hogy erre ő egyáltalán nem számított. Vagy ha valakit például vezetői feladatokkal bíznak meg a munkahelyén, miközben ő egyáltalán nem szeret és tud embereket irányítani.  

Mivel a kialakult helyzet olyan messze visz minket az eddig megszokottaktól, hogy állandó feszültséget és szorongást generálnak bennünk, ezért törekedni kell a mielőbbi kikerülésre és a tanulási szakaszba való visszatérésre, mert a tartós ittlétnek komoly egészségromboló hatásai is lehetnek.

„ÉN SZERETEM A KOMFORTZÓNÁM, EZ BAJ?” 

Ahogy vesszük. Akinek nagyfokú az igénye az állandóságra és kiszámíthatóságra, szeret mindent előre tudni és látni, feszültséggel tölti el a változás, általában kerüli a komfortzónán kívüli létet. Csak ha elfogadjuk azt a tényt, hogy az élet előremutató iránya a fejlődés, akkor látnunk kell, hogy az állandó komfortzónában való tartózkodás olyan stagnáláshoz vezet, amiből nem lehet előre haladni, s később egyre nehezebb is kilépni. Minél több időt töltesz benne, annál inkább le fogod magad beszélni a lehetőségekről, amik előtted állnak, s meggyőzöd magad arról is, hogy jó ez így neked. A baj csak az, hogy ezzel olyan új dolgoktól zárod el magad, amik által egy sokkal teljesebb és örömtelibb életet is élhetnél. Mozgásban lenni és fejlődni valójában egy tanulási folyamat magadról, ahol kitágíthatod a határaidat és olyan képességeidet fedezheted fel, amikről talán te sem tudtál.

LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE

Vannak, akiket nem kell meggyőzni arról, hogy merjék elhagyni a komfortzónájukat, sőt akadnak szép számmal „komfortzónafeszegetők” is, akiket az tart mozgásban, hogy állandóan újabb és újabb dolgokat próbálnak ki.

Ha Te nem ebbe a csoportba tartozol, mégis van olyan területe az életednek, amiben szeretnél fejlődni, mindenképpen apró lépésekben kell a nekiindulást tervezned. Gondold át, mi az a legkisebb dolog, amiben már holnaptól változtatni tudsz a cél érdekében! Jelöld ki és vezesd be, tedd a napi rutinod részévé! Ha ez megvan, akkor jöhet a következő lépés! Mi kell ahhoz, hogy meg tudd csinálni? Milyen korábbi félelmeidet, gátjaidat, rossz szokásaidat kell legyőznöd ahhoz, hogy ezt elérd? Ki tud támogatni ebben? Hogy fogod rávenni magad a megvalósításra? Ilyen és ehhez hasonló kérdések azok, amik átgondolásával és megválaszolásával kidolgozhatsz magadnak egy megvalósítási tervet. A lényeg: hagyj magadnak időt a változáshoz! Nem kell egyszerre mindent kitűzni, mert ha nem fog menni rögtön a megvalósításuk, akkor kudarcként fogod megélni, s meggyőzöd magad arról, hogy jobb lett volna neki sem kezdeni. Pedig a cél nem ez. Sokkal inkább az, hogy merj lépni és fejlődni.

A coachingbeszélgetések ebben tudnak támogatást nyújtani Neked. Tervezni az első lépésektől a végső cél eléréséig. Legyen szó magánéleti változásról vagy pályaválasztásban, karrierkérdésben való elakadásról (erről korábban itt írtam). Fordulj hozzám bizalommal, ha ebben segítségre lenne szükséged!   

Ui.: És hogy mi lett a Monopoly vége? Mire kiszabadultam, és újult lendülettel belevághattam volna sorvadozó üzleteim felélénkítésébe, a fiúk megunták és azt mondták, menjük inkább a ligetbe…