MERTE – 4. RÉSZ / Postásból webdesigner

A Merte sorozat olyan emberek élettörténetét mutatja be, akik egyszer MERTE-k nagyot gondolni, hinni magukban és cselekedni. Azért hozom el az ő elbeszéléseiket, hogy lásd, ha erős a szándék, nincs olyan akadály, amit ne tudnál legyőzni. MERT TE is képes vagy rá.

Winkler Mónika nemcsak időben, de térben is nagy utat járt be ahhoz, hogy eljusson odáig, ahol ma tart. Egy kicsiny szabolcsi falut és szeretteit hátrahagyva vágott neki Budapestnek a jobb lehetőségek reményében, ahol aztán válását követően egyedülálló anyaként kellett egyszerre helyt állnia a munka világában és a szülőségben is. Igazi harcos, erős nő, aki nemcsak lányának akar példát mutatni életével, hanem önmagának is bizonyítja: kellő kitartással, hittel és munkával a legrégibb álmok is valóra válthatóak. Mona pár éve határozta el, hogy önálló lábra áll, ma pedig már saját, egyre sikeresebb vállalkozását vezeti webdesignerként. Hogy csinálta és mit tanácsol azoknak, akik még tervezésben vannak? Megtudhatjátok a történetéből.

  • Hogyan választottad az első szakmádat?

Gyerekkoromban és pályaválasztás előtt is az volt a vágyam, hogy tanárnő legyek. Nem kicsi gyerekeket, hanem nagyobbakat, inkább főiskolásokat, egyetemistákat szerettem volna tanítani. Ezt senki nem tudta rólam, még a szüleim sem.

8. osztály után ezért gimnáziumba szerettem volna menni, de mivel az szakmát nem adott, „csak” érettségit, ezért a szüleim egyáltalán nem értettek velem egyet. Hiába mondtam, hogy a gimnázium után, ha továbbtanulok, akkor lesz szakmám, ők nem tudták elképzelni, hogy majd én ott hagyom őket és elmegyek egy egyetemre. Ráadásul, mivel egy pici faluban, Kauzsaitanyán éltünk, különösen aggódtak, hogy a fővárosba kerülve esetleg „rossz” társaságba keveredem. Nem hibáztatom őket, mikor nekem is lett egy lányom, átéreztem, mitől féltettek.

Kedves sógorom, aki a nővéremnek udvarolt, javasolta, hogy legyek postás, aki az ablaknál ül. Hiszen télen melegben, nyáron hűvösben dolgozhatok, és a posta valószínűleg sosem fog megszűnni. Ez nagyon tetszett a szüleimnek is, és nem maradt más választásom: elkezdtem tanulmányaimat Kisvárdán, a postaforgalmi szakközépiskolában. Így az első szakmám postaügyi forgalomellátó lett.

  • Hogyan érezted magad ebben a munkakörben? Miből állt a munkád?

Természetesen én Budapestre szerettem volna menni dolgozni, mert a vágy, hogy továbbtanuljak, diplomát szerezzek és tanítsak, még mindig ott volt mélyen bennem. Hiába lettem 18 éves, a szüleim még így sem engedtek el, én meg annyira szerettem és tiszteltem őket, hogy nem tudtam velük ellenkezni. Maradtam, és elkezdtem dolgozni a szomszéd faluban, ahol egyesített felvevőként, az ablaknál ültem, s a különböző küldemények, levelek, csomagok, csekkek kezelése volt a feladatom. Mivel a szakmából nagyon jó voltam és a munkát szerettem, élveztem az ügyfelekkel dolgozni, jó érzés volt segíteni.

Közel egy év után azonban férjhez mentem és sikerült Budapestre költöznünk. Mivel nagyon jó munkaerőnek bizonyultam, így továbbra is munkát biztosított a posta, a végén már a vezérigazgatóságban dolgoztam. Mindig is élveztem a munkám, főleg, amikor olyan beosztásban voltam, ahol tudást kellett átadni. Ez a tanári véna, hogy segítségemmel a másik ember előrébb jut, folyamatosan bennem volt és van, s szerintem lesz is, amíg élek.

  • Mikor és hogy jött az az érzés, hogy valami mást szeretnél csinálni?

25 évig dolgoztam a postának, ami rengeteg idő. Közben nemcsak a munkahelyen belül történtek változások, hanem a magánéletemben is. Anya lettem, majd elvált feleség, és évekig csak túléltem. Rengeteget dolgoztam, közben folyamatosan tanultam. Végre lett diplomám, 3 is. Volt egy év, amikor egyszerre két egyetemre is jártam.

Egyedüli anyukaként arra jöttem rá, hogy csak magamra számíthatok. Sokat fejlődtem erősödtem lelkileg. Szerettem olvasni motivációs könyveket, olyanokat, amik előre visznek, mert voltak mélypontok, amiből egyedül kellett kimásznom. A lányom volt a legfőbb motivációs erőm: NEKI akartam példát mutatni az élet minden területén. Tanultam és ”megvilágosodtam”. Rájöttem, nem akarok olyan életet, ahol mások mondják meg, mit hogyan csináljak és meddig dolgozzak. Amikor elhatalmasodott a stressz, a túlóra a munkahelyemen, azt vettem észre, az életem csak a munkáról szól, ami már rég nem is olyan, mint amire vágytam.

Innentől egyre többet gondoltam arra, hogy vállalkozó nő szeretnék lenni, nem függeni senkitől és olyan munkát végezni, amit élvezettel csinálok és másoknak segítségére lehetek. Még nem tudtam hogyan fog megvalósulni, de megbeszéltem magammal és az „élettel”, hogy én megérdemlem a jót, eleget szenvedtem. Vártam a lehetőséget, hogy eljöjjön az én időm.

  • Mi kellett hozzá, hogy végül elindulj a saját utadon?

Gyökeres változás! Az élet megajándékozott egy csodálatos emberrel, aki a párom lett. Megváltoztatta az egész korábbi életemet a lehető legjobb irányba. Ő vidéken, egy kicsi faluban gazdálkodik, földjei vannak, ezért a kapcsolatunk elején megbeszéltük, ha összeköltözünk, nekem kell otthagyni Budapestet és a munkahelyemet is feladni. Amíg a lányom nem lett önállóan kereső nő, addig maradtam Pesten, aztán amikor el tudtam engedni a kezét, mindent felszámoltam magam mögött. Ez 4 éve történt. 2016.11.11-én volt az utolsó munkanapom. Hazamentem a lakásomba, amit eladtam. Üres volt, egyedül voltam. Vártam a vevőt, hogy megérkezzen. Ezerrel vert a szívem. Gondoltam, te jó ég, minden meg fog változni az életemben, amint kilépek innen….

Azt közben megbeszéltük a párommal, hogy alkalmazott nem leszek, inkább otthon leszek mellette, hogy segítsem az ő munkáját. Így végre eljött az idő, amikor vállalkozni kezdhettem!

  • Milyen érzéseid voltak, amikor belefogtál? Voltak félelmeid?

19 évig éltem a mi pici falunkban, aztán 24 évig Pesten és most újra vissza, egy kis falucskába. Minden új volt: az otthonom, a falusi élet, az összeköltözés, és a házunk is üres volt szinte. Az első 1-2 év azzal telt, hogy beilleszkedjek és kialakuljon a napi rutinunk. Majd, amint láttam mennyi energiám és időm szabadul fel, akkor leültem, és egy napot a tervezéssel foglalkoztam. Összeírtam, mit szeretek csinálni, és mi az, amihez van már tudásom, jó érzékem. Szóval, mielőtt belevágtam abba, hogy webdesigner legyek, előtte egy tudatos tervezés történt. Azt, hogy egyetemi tanár legyek, el kellett engednem, de az, hogy a munkámmal másoknak segíthetek, van benne kreativitás, és idővel lehetek akár „tanítója” is ennek a szakmának, azért az ott rejlik benne.

Minden pénzbe kerül. Hát persze, hogy ott volt bennem a félelem, vajon nem lesz-e kidobott pénz az oktatás? Meg különben is: semmit sem tudok arról, hogyan kell vállalkozni. Honnan lesznek ügyfeleim? És már öreg is vagyok. Meg sem merem mondani senkinek, mivel fogok foglalkozni… Ezek a kifogások jöttek eleinte bőven.

  • Hogyan fogadta a döntésedet a környezeted? Kik támogattak?

A lányom, akinek mindig példát akartam mutatni, azt mondja büszke rám. Ő mindig motivált engem, segített, bíztatott, ugyanúgy, mint a párom, aki hagyott kibontakozni és mindig mellettem állt.   A családom többi tagja, akik a legközelebb állnak hozzám, mint például a nővérem és anyukám, szintén mellettem álltak. Úgyhogy ebből a szempontból szerencsés és rendkívül hálás vagyok.

  • Érezted-e azt valaha közben, hogy feladod és hagyod az egészet? Hogy sikerült ezen túljutnod?

Igen, amikor eljött az idő, hogy most már felvállalom magam mindenki előtt és hirdetem a szolgáltatásaimat, megtorpantam. Mivel nagyon nagyok az elvárásaim magammal szemben, és még az önbizalmamon csiszolni kell, ezért voltak elbizonytalanodások. Hasonlítgattam magam olyanokhoz, akik már 10-20 éve a szakmában vannak, és visszavonultam a csigaházamba. Ott kuksoltam egy jó darabig.

Aztán rávettem magam, hogy elmenjek egy mentor csoportba, ahol hozzám hasonló kezdő vállalkozók voltak és arról tanultunk, hogyan is kell beindítani, működtetni a vállalkozást, hogyan kell pénzt keresni, szóval nagyon sok hasznos tudást kaptunk. Ott minden megváltozott bennem. Nagy segítség volt a csoport és a mentorom, aki a mai napig az!

  • Mi volt az első sikered az új tevékenységedben?

Én sikerként könyvelem el, hogy végre elindultam. Ezt az első logó megrendelésemnek köszönhettem, ami egy webáruháznak készült. Jó volt ügyféltapasztalatot szerezni és megélni, hogy az első bevételem a számlámra került. Az első ügyfelem a mentor csoportból született, így ismertem a megrendelőmet. Nagyon jól esett, hogy bízott bennem, pedig tudta, kezdő vagyok. Aztán a csoportból többen is kértek tőlem logót, lettek ügyfélvéleményeim is, ami szintén jó érzés volt.  

Ugyanakkor az első honlap tervezés volt az igazi áttörés, mert akkor viszont már olyan ügyfél keresett meg, akit korábban nem ismertem. Ráadásul olyan tevékenységet végez, ami mindig is közel állt hozzám is, így az első ügyfelemet a szívembe is zártam.

Milyen nem várt nehézségekkel kellett szembenézned?

Gondoltam, hogy lesznek nehézségek, de úgy voltam vele, hogy ezek kellenek és szükségesek is a fejlődéshez. Nehéz volt árajánlatot adni, hogy pénzt kérhetek a munkámért, valamint érkeztek olyan kérések, amiket elsőre meg sem tudtam oldani. De másodikra már igen, így most már ezzel sem lesz gond. Szóval úgy vagyok vele, ha vannak nehézségek az jó, mert az azt jelenti, hogy akkor vannak ügyfelek is!

Az életemet is újra kellett szervezni, miután lettek megrendelőim. Az elején volt egy kis káosz, de már egyre jobban megy az időgazdálkodás. Csinálni kell, ez a lényeg.

  • Hogy döntenél ma? Belevágnál újra? Van, amit másképp tennél?

Mindenképp belevágnék. Az teljesen világos lett számomra, hogy – ha csak az élet nem kényszerít rá – soha többé nem szeretnék alkalmazott lenni. A saját magam főnöke vagyok. A párom szokta mondani, „szigorú a főnököd, kérjél már szabit”, meg hogy „időpontot kell foglalni hozzád, ha beszélni szeretnék veled”. Szóval komolyan veszem a munkám.

Másképp annyit tennék, hogy nem gondolkoznék annyit mindenen, jobban bíznék magamban, mert elvesztegettem sok időt a kételkedések miatt.  Ma már segítséget is hamarabb kérnék, ha elakadásom lenne.

  • Mit adott neked ez az új pálya? Milyen felismeréseket hozott magadról?

Több önbizalmat, szabadság érzést, függetlenséget, amikre mindig is vágytam. Amikor az ügyfeleim elégedettek és azt érzem tettem valamit, hogy az ő vállalkozásuk is sikeresebb legyen, ez fantasztikus érzés. Azzal, hogy örömet okozok és segítek, magamat is jobban szeretem, mert azt érzem, jó vagyok. És jónak lenni jó…  

  • Hol tartasz ma webdesignerként?

Az utam elején járok, rengeteg ösvényt kell még kitaposni. Ugyanakkor vannak ötleteim, hogy hová szeretnék eljutni, ami nagyon izgalmas, de még titok.

www.mona-design.hu
  • Mit tanácsolsz azoknak, akik most állnak változtatás előtt?

Ha megfogalmazódott már bárki fejében is, hogy változtatni szeretne az életén, mert nem érzi benne jól magát, akkor ezt a gondolatot soha ne hagyja elúszni. Azért jött az a gondolat, mert dolga van vele. Ne féljen segítséget kérni, mert az hatalmas erőt ad. Tartson ki és bízzon magában, mert az meghozza az eredményt, ha kudarc érte, akkor gyorsan álljon fel, csak túl van az egyik próbatételen.

Valamint, ha elhiszed, hogy megérdemled, akkor meg is kapod!  És miért ne érdemelnéd meg? Sok sikert mindenkinek!

Köszönöm Monának, amiért megírhattam a történetét, Te pedig Olvasó, ha segítséget szeretnél a céljaidhoz vezető első lépések megtételében, keress bátran!

2 hozzászólás a “MERTE – 4. RÉSZ / Postásból webdesigner”

  1. Remek interjú lett, inspiráló gondolatokkal. Azt gondolom, hogy ez sokat segít azoknak, akikben megfogalmazódott a váltás igénye, hiszen ez eleinte valóban félelmetesnek is tűnik. Nagyon izgalmas és értékes rovat, találó névvel 🙂

    1. Nagyon szépen köszönöm a hozzászólást, én is hiszem, hogy sokszor más példája adja meg nekünk azt a bátorságot, lendületet, ami az elinduláshoz kell. Ahogy az interjú végén is elhangzik: “Ha elhiszed, hogy megérdemled, akkor meg is kapod! És miért ne érdemelnéd meg?”. 🙂

Szólj hozzá Te is!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top